JAMES REDFIELD: A MENNYEI PRÓFÉCIA

(Kivonat)

 

Gondoljuk végig újra elölről:

Az Első Felismerés akkor következik be, amikor kezdjük komolyan venni a véletleneket. Ezek a véletlenek azt az érzést váltják ki, hogy valami mélyebb, spirituális erő munkál mindenben, amit cselekszünk.
A Második Felismerés megerősíti, hogy ez az újfajta tudatosság valódi. Belátjuk: túlságosan elfoglalt bennünket az anyagi világban való túlélés. Arra koncentráltunk, hogy a biztonságunk érdekében ellenőrzésünk alá vonjuk a világot. Most viszont rájövünk arra, hogy az újfajta nyitottság felébredést jelent: ráébredünk arra, mi történik a valóságban.
A Harmadik Felismerés megnyitja az új szemléletet. A mindenségről megállapítja, hogy tisztán energiából áll, méghozzá olyan energiából, amelyre a gondolataink által hatni tudunk.

A Negyedik Felismerés pedig rávilágít arra az emberi törekvésre, hogy ellopjuk az energiát a többi embertől, oly módon, hogy uralkodunk rajtuk, beleavatkozunk a tudatukba.
Ez pedig bűn, amit azért követünk el, mert gyakran érezzük úgy, hogy kifogyott belőlünk az energia.
Az energiahiány természetesen gyógyítható, ha összekapcsolódunk a magasabb rendű energiaforrással.
Az univerzum mindannyiunkat képes ellátni energiával, ha megnyitjuk magunkat a forrás számára. Ez az Ötödik Felismerés üzenete.

Esetleg valakivel megtörténhet az, hogy egy rövid ideig tartó misztikus élmény megmutatja, mekkora energiaforrás áll rendelkezésünkre.
Ez az állapot olyan, mintha mindenki másnak elébe ugorva be lehetne pillantani a jövőbe. Egyelőre nem vagyunk képesek hosszú ideig fenntartani.

Ha olyasvalakivel beszélünk, aki normális tudattal él, ha olyan világban mozgunk, ahol még léteznek konfliktusok, könnyen kipottyanunk ebből a megemelkedett tudatállapotból, és visszazuhanunk régi önmagunk szintjére. Akkor pedig az a teendő, hogy fokozatosan, apránként visszaszerezzük azt, amibe bepillantást nyertünk, hogy a folyamatot visszavezessük a végső tudatosság szintjére.
De ehhez meg kell tanulnunk tudatosan feltöltődni energiával, mert ez az energia hozza létre a véletleneket, és a véletlenek segítenek állandósítani az elért szintet.

Amikor a valószínűségek ellenében történik valami, ami életünket előreviszi, akkor úgy érezzük, mintha a SORS vezetne, hogy azzá váljunk, amivé válnunk kell.
Ha ilyesmi fordul elő velünk, akkor tartóssá válik bennünk a véletlen előidézéséhez szükséges energiaszint. Lehetséges persze, hogy elveszítjük az energiát, például ha átengedjük magunkat a félelemnek, de ez a szint attól kezdve úgy működik, mint egy külső határ, és aránylag könnyen újra elérhető.

Új emberré váltunk. Magasabb energiaszinten, magasabb rezgésállapotban létezünk. Feltöltekezünk, növekszünk. Újra feltöltekezünk, újra növekszünk. Mi emberek így emeljük az univerzum evolúcióját egyre magasabb és magasabb rezgésállapotba.

Ez az evolúció végigkíséri az emberiség teljes történelmét, anélkül, hogy tudatosult volna. Ez magyarázza, mitől fejlődött a civilizáció, miért lettek az emberek egyre magasabbak, miért lett egyre hosszabb az emberélet, és így tovább.
Most viszont ez a folyamat tudatossá válik. Ezt mondja a Kézirat. Erről szól ez az egész világméretű, spirituális tudatosodás.
Tehát jórészt nincs más tennivalónk, mint feltöltődni energiával, és máris rendszeresen bekövetkeznek a véletlenek.
Mielőtt azonban állandó jelleggel rákapcsolódnánk az energiára, még egy akadályon túl kell jutnunk. Erről szól a Hatodik Felismerés.



Hatodik Felismerés: Tisztázni a múltat
Az emberek "hatalmi drámái"


Fel kell ismernünk azt, hogy mi magunk milyen módszerekkel uralkodunk másokon. A Negyedik Felismerés szerint az ember mindig kevésnek érzi saját energiáját és azért igyekszik mások fölött uralkodni, hogy az emberi kommunikációban áramló energiát megszerezze magának. Az Ötödik Felismerés megmutatja, hogy létezik másfajta energiaforrás, de ezzel igazából nem tudunk összekapcsolódni, amíg nem értjük, hogy egyénenként milyen módszert használunk a mások feletti uralom megszerzésére, és fel nem hagyunk a használatával. Mert valahányszor visszatérünk ehhez a beidegződéshez, mindannyiszor leválasztjuk magunkat az univerzum energiaforrásáról.

Nem könnyű megszabadulni ettől a szokástól, mert eleinte mindig tudattalanul működik. Elhagyni csak úgy lehet, ha előbb teljesen beemeljük a tudat szintjére.

Be kell látnunk: a mások feletti uralom módszere mindegyikünk számára azonos azzal, amit gyerekkorában használt, ha magára akarta vonni a figyelmet, maga felé akarta irányítani az energiát. Mindannyian ennél a módszernél rekedtünk meg, ezt ismételgetjük újra és újra.
Ez a mi tudattalan "hatalmi drámánk". Azért dráma, mert ismerős a helyszín, ismerősek a díszletek, és gyerekkorunkban magunk írtuk meg a cselekményt. Aztán mindennapi életünkben ezt a jelenetet ismételgetjük újra meg újra, anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Csak annyit veszünk észre, hogy általában ugyanolyan dolgok történnek velünk. Ez azért baj, mert ha mindig megrekedünk ugyanannál a jelenetnél, akkor életünk a nagy kalandfilm nem folytatódhat a véletlenek által megszabott vonalak mentén. Ha az energia megszerzésének érdekében mindig ugyanazt a manipulációs jelenetet játsszuk el, nem engedjük tovább peregni a filmet!

Példa a hatalmi drámára:
mindenki igyekszik uralmat szerezni az emberek felett, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a helyzetet, hogy maga felé irányítsa az energiát.
Van aki visszahúzódik, talányosnak mutatja magát, mintha titkolna valamit. Önmagával elhiteti, hogy csupán óvatos, de valójában abban reménykedik, hogy valakit sikerül becsalogatnia ebbe a hatalmi drámába, így sikerül kíváncsivá tennie a helyzetére. Ha ez bekövetkezik, akkor a "csalogató" távolságtartó és rejtélyes marad, és ezáltal arra kényszeríti az "érdeklődőt", hogy küszködjön, tegyen erőfeszítéseket érzéseinek felderítésére.
Ha az "érdeklődő" ezt megteszi, és odafordítja teljes figyelmét, akkor azzal a "csalogatóra" irányítja energiáját. Minél tovább képes a "csalogató" megőrizni a rejtelmesség látszatát és így fenntartani az emberek érdeklődését, annál több energiához jut. Sajnos miközben a távolságtartó embert játssza, az élete nagyon lassan halad előre, mert a drámából újra és újra ezt a jelenetet ismételgeti.

A megtisztulás folyamata mindannyiunk számára az, hogy saját személyes hatalmi drámánkat tökéletesen felszínre hozzuk a tudatunkban. Nem lehetséges a továbblépés addig, amíg szembe nem nézünk önmagunkkal, és fel nem fedezzük, miként manipulálunk másokat az energiájuk megszerzése érdekében.

A következő lépés: mindenkinek vissza kell térnie a maga múltjába, a gyermekkorba, a családhoz, hogy felkutassa, hogyan alakult ki ez a szokás.

Ha a fogantatáskor tetten érjük, utána könnyebben tudjuk a tudat ellenőrzése alatt tartani. Hozzátartozóink szintén játszották a saját drámájukat: energiát próbáltak kinyerni belőlünk, gyermekekből.
Tulajdonképpen pontosan ezért kellett nekünk is kialakítanunk a magunk hatalmi drámáját. Kellett egy stratégia, hogy energiánkat visszaszerezzük.

Drámáinkat mindig a családtagokhoz fűződő kapcsolatainkban fejlesztjük ki. Ha azonban megértjük a családon belüli energiadinamikát, túlléphetünk ezen a manipulációs stratégián, és megérthetjük, mi is történik velünk voltaképpen.

Minden embernek spirituális szempontból, az evolúció szempontjából kell újraértelmeznie gyerekkori élményeit, és föl kell derítenie, ki is ő valójában. Ha ezt egyszer megtesszük, darabjaira hullik a hatalmi dráma, és kezdetét veszi igazi életünk. Először tehát meg kell érteni, hogyan keletkezett a saját drámánk.

Mindenkire érvényes a következő: vagy agresszívan igyekszik az ember energiát szerezni, közvetlenül kényszerítve a többieket arra, hogy figyeljenek rá, vagy passzívan, az emberek együttérzésére vagy kíváncsiságára alapozva próbálja felhívni magára a figyelmet.

Ha például valaki szóval vagy tettleg megfenyeget, akkor kénytelen vagy figyelni rá és ezáltal energiát adsz neki, nehogy valami rossz, valami kellemetlen történjen veled. Aki megfenyegetett, ezzel a cselekedetével a legagresszívabb típusú hatalmi drámába vont be. A kézirat az ilyet "megfélemlítőnek" nevezi.

Ha viszont valaki elmeséli milyen rettenetes dolgok történnek vele, esetleg utalva rá, hogy mindezért te vagy a felelős, és érzékelteti, hogy ha nem vagy hajlandó segíteni rajta, akkor ezek a szörnyűségek tovább folytatódhatnak; ez az ember a lehető legpasszívabb szinten igyekszik manipulálni: a Kézirat ezt a "szegény én" drámájának nevezi.

Ilyen ember az, aki bűntudatot ébreszt, ha a közelében vagy, pedig jól tudod, hogy semmi oka nincs annak, hogy ezt érezd. Ez azért van, mert belekeveredtél a szegény én drámájába.
Minden, amit az ilyen ember mond, vagy tesz, olyan érzést kelt, hogy védekezned kell az önvád ellen, amiért nem teszel eleget teendőidnek az illető érdekében. Ezért érzel bűntudatot már a pusztajelenléte miatt is.

Mindenkinek a drámáját aszerint vizsgálhatjuk, hogy hol helyezkedik el az agresszívtől a passzívig terjedő skálán.

Ha valaki finoman alkalmazza az agressziót, például úgy, hogy folyton hibákat talál a másikban, és ezzel az energia megszerzése érdekében fokozatosan aláássa az önbizalmát, akkor az illető "vallató". A "szegény én" drámájánál pedig kevésbé passzív a "zárkózottság".



Tehát a drámák tipológiai sora a következőképpen alakul:

megfélemlítő; vallató; zárkózott és szegény én.


Mindenki beilleszthető e kategóriák valamelyikébe. Egyesek különböző helyzetekben különböző szerepeket vesznek fel, de mindenkinek megvan a maga uralkodó típusa, amit újra meg újra elismétel, és ez attól függ, hogy milyen családtagok között nevelkedett:

A szegény én drámája a következőképpen működik Ha a gyermeknek testi erőszakkal való fenyegetése által szívják el a szülők az energiáját, a zárkózottsága mit sem ér. Ha szerénykedik, sohasem érheti el, hogy energiát kapjon tőlük. Nem törődnek vele, mi zajlik le a gyerek lelkében.
Ahhoz túl erősen támadnak. Ezáltal a gyerek még passzívabb szerepre kényszerül, a szegény én helyzetébe illeszkedik bele, és az agresszor irgalmáért esedezik, hátha sikerül az önvád csapdájába ejtenie, amiért olyan cudarul bánik vele.
Ha ez sem működik, akkor a gyereknek tűrnie kell, amíg elég nagy nem lesz ahhoz, hogy kitörjön az erőszak ellen, és az agresszióra agresszióval válaszoljon.

Az ember mindenre képes, hogy a figyelem energiáját kicsikarja a családtagokból. Utána ez a stratégia válik dominánssá, ez lesz az a módszer, amellyel energiát igyekszik szerezni az emberektől, ez lesz az a dráma, amelyet megannyiszor lejátszik.

A vallató a következőképpen fejlődik ki: az a gyerek, aki olyan családban él, ahol a családtagok vagy semmibe veszik, vagy mintha a szülők nem is lennének, mert mindegyik a saját karrierjét hajtja előre.
Ilyen helyzetben ha a gyerek a zárkózottat játszaná, semmire sem menne, nem is vennék észre. Inkább ahhoz kellene a gyereknek folyamodnia, hogy állandóan nyüzsög, kérdezősködik, hibát talál ezekben a távolságtartó, megközelíthetetlen emberekben, hogy felhívja magára a figyelmüket, megszerezze energiájukat. Így kezdi a vallató.

Tehát a zárkózottak hozzák létre a vallatót. A vallatók pedig zárkózottá teszik az embert.

A megfélemlítők hozzák létre a szegény én szerepét vállalókat, vagy pedig ha ez nem sikerül, az újabb megfélemlítőket!

egy termelik újra magukat a hatalmi drámák, de ne feledd:
MÁSOKBAN KÖNNYŰ FELLELNI EZT A MŰKÖDÉST, ÖNMAGUNKAT AZONBAN HAJLAMOSAK VAGYUNK MENTESNEK TEKINTENI AZ EFFÉLE PRAKTIKÁKTÓL.

Mindenkinek meg kell haladnia ezt az illúziót, mielőtt továbbléphet. És szinte mindenki meg is reked itt, a drámák szintjén, legalábbis időlegesen. Hátra kell lépni innen, hogy jobban lássuk önmagunkat, és addig kell vizsgálódnunk, amíg fel nem derítjük saját manipulációs módszerünket.

Ha ezt már felismertük, akkor valóban megszabadulunk, hogy többek lehessünk, mint a tudattalanul eljátszott szerep. Megtalálhatjuk életünk magasabb rendű értelmét: azt a spirituális okot, amely miatt abba a bizonyos családba születtünk. Elkezdhetjük tisztázni, kik is vagyunk voltaképpen.

Annak, hogy felismerjük igazi önmagunkat, csak egy módja van:
gondolatban mindannyiunknak vissza kell mennie a gyerekkorába, a családi körbe, és végig kell gondolnia mi történt vele akkoriban.
Ha tudatosítjuk önmagunkban saját hatalmi drámánkat, akkor leszünk képesek felismerni a magasabb rendű igazságot a saját családunkkal kapcsolatban: azt az igazi értéket, amely az energiával összefüggő konfliktusok mögött rejtőzik.
Ha egyszer megtaláljuk ezt, akkor egész életünk feltöltődik energiával, mert benne van az az igazság is, hogy mi magunk kik vagyunk, mit teszünk, milyen úton járunk valójában?
Ha sikerül tisztázni, hogy kik is vagyunk valójában, akkor össze tudunk kapcsolódni az energiával és akkor azt állapotot kell tudnunk fenntartani, mert ez a legelőnyösebb számunkra, függetlenül a körülményektől.

Önmagunk felderítéséhez a következőképpen kell kezdenünk: az energiáért folytatott harc mögé kell tekinteni és meg kell találni a valódi okot, hogy mi miért voltunk ott. Saját igazi spirituális identitásunk felkutatásához úgy kell végignéznünk egész életünket, mint egy hosszú mesét, amelynek magasabb rendű értelme, tanulsága van.

Kezdjük azzal, hogy föltesszük magunknak a kérdést: miért épp ebbe a családba születtem? Ennek mi lehetett a valódi célja?
Ha ezt sikerül őszintén tisztáznunk, a következő kérdés: mit jelent édesanyánk a számunkra. Az Ő élete milyen tanulsággal szolgál, mi az oka, hogy épp Ő szült,
mit tanulhattunk tőle? Ugyanis minden ember, akár tud róla, akár nem, az életével azt illusztrálja, hogy szerinte hogyan kellene az embernek élnie. Tehát fel kell derítenünk, mit tanultunk meg az édesanyánktól, és azt is, hogy ő miként tehette volna jobbá az életét. Az, hogy mi magunk miben változtattuk volna meg anyánkat, részben jelzi azt, hogy mi magunk jelenleg mivel vagyunk elfoglalva. Azért csak részben, mert a másik rész azt mutatja, hogy apánk életét miben változtatnánk meg. Apánkkal ugyanúgy nyomon kell követnünk az egész elemzést.
Mi nemcsak a fizikai leszármazottai vagyunk a szüleinknek, hanem spirituálisan is.
E két ember által jöttünk a világra, ezért az ő életük kitörölhetetlen nyomot hagyott azon az emberen, akivé mi magunk váltunk. Igazi önmagunk felderítéséhez be kell látnunk, hogy valódi énünk a kettejük igazsága közötti félúton vette kezdetét. Ezért születtünk le éppen hozzájuk: hogy magasabb perspektívából lássunk rá arra, amit ők képviseltek. A mi utunk az, hogy felfedezzük az igazságot, amely e két ember meggyőződésének szintéziséből jön létre.
Tehát életünknek e két törekvés összehangolásáról kell szólnia.

Alaposan vegyük szemügyre, mi történt velünk a születésünk óta. Ha egyetlen összefüggő mesének tekintjük az életünket a születéstől a jelen pillanatig, akkor megláthatjuk, hogy mindvégig ennek az egy kérdésnek a megoldásán munkálkodtunk.
Ezen a nyomon meg fogjuk látni, hogyan kerültünk éppen arra a helyre, ahol vagyunk, és mi a következő tennivalónk életünkben.
Ha alaposan szemügyre vesszük, hogyan fejlődött az életünk, ez a kérdés helyes távlatot ad, és megvilágítja, mi történik velünk most.

Mindenkinek át kell tekintenie élete legfontosabb fordulópontjait, és saját evolúciója szempontjából értelmeznie kell őket. Sorra kell venni a fontosabb eseményeket, barátokat, véletleneket, amelyek életünkben előfordultak, aszerint, vajon hová vezettek ezek.
Át kell tekintenünk, hogyan illeszkednek össze életünk eseményei. Egy ponton aztán felismerjük: az életünk értelme összefügg azzal, hogy meghaladjuk múltbeli beidegződéseinket, és továbblépjünk az életben.

A fejlődéshez szükségünk van elegendő energiára ahhoz, hogy túlléphessünk súlyos hatalmi drámánkon, és továbbléphessünk életünk spirituális folyamatában. Vegyük észre a magasabb összefüggést ezekben az eseményekben. Az érdeklődés, amelynek hatására bejártuk (éppen) ezeket a lépcsőfokokat, mindez csupán előkészület volt arra, hogy most (épp) itt legyünk és (éppen) ezekkel a dolgokkal foglalkozzunk. Ha már teljesen magunkévá tesszük ezt a fajta életszemléletet, akkor érjük el azt az állapotot, amelyet a Kézirat a spirituális út tiszta tudatosításának nevez.

Mindannyiunknak annyi időt kell eltöltenünk a múlt tisztázásával, amennyi egyénileg szükséges. Mindannyiunknak megvan a hatalmi drámánk, amelyen túl kell lépnünk – de ha megtettük, megtudjuk a magasabb értelmét annak, hogy miért épp a mi családunkba, miért épp ezekhez a szülőkhöz születtünk, és életünk vargabetűi milyen feladat megoldására készítettek fel. Mindannyiunknak megvan a maga spirituális célja, a küldetése, amelynek végrehajtásán félig–meddig tudattalanul eddig is munkálkodtunk, de ha egyszer tökéletesen tudatossá tesszük, felszárnyalhat az életünk. Ha a cél már napvilágra került, akkor a továbbiakban rá kell hagyatkoznunk a véletlenekre, hogy egyre tisztább és tisztább képet alkothassunk arról, merre folytatódik az út, merre tart a küldetés ettől a ponttól és miféle tennivalónk van még. Tehát az ezt követő időben saját erőnkből kell tovább fejlődnünk ...tudatosan.

A Hatodik Felismerés lényege: mielőtt beléphetnénk abba a különleges tudatállapotba, ahová egyeseknek már bepillantásuk nyílt – abba az élménybe, hogy életünk folyamán a rejtélyes véletlenek vezérelnek –, előbb rá kell ébrednünk arra, hogy kik is vagyunk valójában.

Az emberek meghatározott történelmi környezetbe születnek, és találnak egy célt, amelynek szolgálatába állnak. Majd egyesülnek egy másik emberrel, aki szintén talált valamilyen célt magának.
Ebből az egyesülésből gyermekek születnek, akik kettejük eltérő álláspontját szintézis útján békítik össze, s ebben a véletlenek segítik őket.
Az Ötödik Felismerés szerint valahányszor feltöltekezünk energiával, és egy véletlen előrelendíti az életünket, ez az energiaszint állandósodik bennünk, és ettől kezdve magasabb rezgésállapotban létezünk. Gyermekeink átveszik a mi rezgésállapotunkat, és még magasabb szintre emelik azt. Mi, emberek így visszük tovább az evolúciót.

A mai nemzedék esetében annyi a különbség, hogy mi már készek vagyunk ezt a folyamatot tudatosítani, ezáltal meggyorsítani. Mindegy, hogy mennyire félünk, már nincs más választásunk. Ha egyszer megtudtuk, mi az élet lényege, ez a tudás többé nem törölhető el. Ha megpróbálnánk valami mást kezdeni az életünkkel, nem szabadulhatnánk attól az érzéstől, hogy hiányt szenvedünk valamiben.



Hetedik Felismerés: Bekapcsolódni a folyamatba
Az útmutató gondolatok


Az energiagyűjtés technikája:
Az energiát módszeresen kell gyűjtenünk. Először koncentráljuk a környezetre, aztán emlékezetünkbe kell idéznünk, milyennek látjuk a világot akkor, amikor teli vagyunk energiával. Képzeljük el, milyen intenzív a dolgok létezése, milyen egyedi a szépségük, különösen a növényeké, idézzük fel, milyen fényesek és tiszták a színek. Aztán próbáljuk meg átélni a közelség érzését: azt, hogy a távolság nem számít; bármilyen távol van valami, megérinthetem, összekapcsolódhatom vele. Aztán pedig belélegzem. Hogy elérjük ezt a könnyedséget, be kell lélegeznünk az energiát, amellyel sikerült összekapcsolódnunk. Ettől az érzéstől erősebbé válik kapcsolatunk a környezettel. Mindennek ami körülvesz bennünket, felfokozódik a szépsége, a jelenléte. Még a köveket is fehéres derengés veszi körül. Lassú, mély lélegzeteket kell vennünk és kilégzés előtt kb. 5 másodpercig bent kell tartanunk a levegőt. Ha erősen elképzeljük, hogy minden levegővétellel energia áramlik belénk és mint egy léggömb feltölt bennünket, akkor sokkal energikusabbnak, lebegőbbnek érezzük magunkat. Miután belélegezzük az energiát, megvizsgáljuk, hogy a megfelelő érzelmek vannak–e bennünk. Ez az összekapcsolódás igazi fokmérője. A SZERETET. A szeretet nem intellektuális fogalom, nem is erkölcsi parancs, semmi ilyesmi. A szeretet: ÉRZELEM, amely ott él minden dolog hátterében, ha az ember rákapcsolódott a világegyetem energiájára, (amely természetesen Isten energiája).

A gondolatok megváltoznak, ha az ember összekapcsolódik az energiával. A szavak, amelyeket gondolkodás közben a fejünkben szoktunk forgatni, hogy az eseményeket logikusan irányítani tudjuk, megszűnnek, ha sikerül felhagynunk a hatalmi drámánkkal. Mikor feltöltjük magunkat belső energiával, a tudatunkban másfajta gondolatok lépnek működésbe, amelyek az identitásunk magasabb szintjéről származnak. Ezek az intuíciók. Másként működnek, mint a megszokott gondolatok. A tudat hátterében bukkannak fel, néha álmodozás, vagy látomás formáját öltik, és közvetlenül érkeznek, hogy irányítsák az embert.

Ha elég energiát gyűjtöttünk össze, akkor készen állunk arra, hogy tudatosan mozdítsuk elő az evolúció folyamatát: hogy segítsük a folyamat előrehaladását: önmagunk hozzunk létre előrevivő véletleneket. A folyamatba való bekapcsolódás módja egyéni.
Először felhalmozzuk az energiát, aztán az életünk fő kérdése gondolunk, arra, amit a szüleink hagytak ránk örökül, mert ez a kérdés képezi evolúciónk általános kontextusát. Ezután az utunkra koncentrálunk: szemügyre vesszük az életünkben aktuálisan felmerülő apróbb kérdéseket. Ezek a kérdések mindig összefüggnek a nagy kérdéssel, és meghatározzák, hol tartunk jelenleg az élethosszig tartó küldetés végrehajtásában.
Amikor tudatosan megfogalmaztuk a pillanatnyilag élő kérdéseket, mindig kapunk valamilyen intuitív iránymutatást arra nézve, hogy mit kell tennünk, hová kéli elmennünk. A következő lépés megmutatja magát. MINDIG. Ez csak akkor nem következik be, ha gondolatban rossz kérdést fogalmaztunk meg. Az életben nem az a nehéz, hogy válaszokat kapjon az ember, hanem az, hogy helyesen ismerje fel, mi a kérdés.
Hajó a kérdés, mindig megérkezik a válasz.
Miután az intuíció megmutatta, mi történhet, a következő lépés az, hogy nagyon éberen figyeljünk. Előbb–utóbb megjelennek a véletlenek, amelyek az intuíció által jelzett irányba fognak mozdítani bennünket.
Most, hogy tisztáztuk múltunkat, felléphetünk a felsőbb tudatszintre: megfogalmazhatjuk aktuális kérdéseinket és megfigyelhetjük. megérkezik a válasz.

Tehát a Hetedik Felismerés elmondja hogyan és miért tűnnek szemünkbe bizonyos tárgyak, miként kapunk útmutató gondolatokat.
A Nyolcadik azt magyarázza el, hogyan segíthetünk azoknak, akik meghozzák számunkra az általunk keresett választ: Utána pedig egy teljesen, új etikát ír le: ha a világon az emberek eszerint bánnának egymással, az mindenkinek a fejlődését elősegítené.

Feladatunk: engedjük, hogy a szépérzékünk vezessen. Azokat a helyeket, azokat az embereket, akik válaszokat hordoznak a számunkra, fényesebbnek, szebbnek fogjuk látni.

A Hetedik Felismerés beszél az álmokról. Elmondja, hogyan kell értelmezni az álmokat. A rossz álmok hordozzák a legfontosabb üzeneteket. Azt mondja: az álmodat össze kell hasonlítani az életed történetével. Az álmok azért vannak, hogy közöljék velünk, mi hiányzik az életünkből.
Azonban nemcsak az álmok nyújtanak útmutatást az ember számára, hanem a gondolat és az álmodozás is. Az álmodozás megmutat egy helyszínt, egy cselekményt, és azt jelzi, hogy ez az esemény valóban bekövetkezhet. Ha odafigyelünk, előre felkészülhetünk a fordulatra. A Hetedik Felismerés szerint mindenkinek sokkal több útmutató gondolata van, mint hinné.
Ahhoz, hogy felismerjük őket, megfigyelői álláspontra kell helyezkednünk. Ha eszünkbe ötlik egy gondolat, föl kell tennünk a kérdést: miért? Miért épp most jött ez a gondolat? Miként függ össze az életem kérdéseivel? A megfigyelői álláspont segít lemondani a vágyról, hogy mindent magunk irányítsunk. Belehelyez az érzelmek sodrába.
Mi a helyzet a negatív gondolatokkal, a félelem szülte képekkel, hogy valami rossz fog történni; például, hogy valaki, akit szeretünk, megsérül, vagy nem sikerül elérni a célt, amely felé törekszünk?
A Hetedik Felismerés azt mondja: a félelem képeit meg kell semmisíteni abban a pillanatban, amikor felmerülnek. Aztán a tudat által egy másik, kedvező és kellemes képet kell a helyére képzelni. Az ember nemsokára eljut oda, hogy szinte sohasem támadnak negatív gondolatai. Az intuíció csupa pozitív dolgot sugall majd. Ha ezután előfordul, hogy negatív kép keletkezik, azt nagyon komolyan kell venni, és nem szabad követni. Például: ha az a megérzésed támad, hogy teherautó roncsai között heversz, és nem sokkal ezután teherautón akarnak elvinni valahová, akkor arra a kocsira nem szabad felszállnod.
A Hetedik Felismerés megértéséhez, az evolúció folyamatába való tényleges, bekapcsolódáshoz, össze kell fogni az összes felismerést egyetlen létezésmóddá.

A tested egy bizonyos szinten rezeg. Ha engeded, hogy energiád túlságosan lecsökkenjen, azt a tested sínyli meg. Így függ össze a betegség és a stressz. A szeretet által tudjuk a rezgést magas szinten tartani. Ettől maradunk egészségesek. Ennyire fontos ez!

A világ csodálatos hely: olyan amely ellát bennünket mindennel, amire szükségünk van, ha tisztázzuk önmagunkat, és rálépünk a helyes útra. Aztán már készen állunk az evolúciós folyamatra és bekapcsolódhatunk ebbe a folyamatba úgy, hogy állandóan a tudatunkban tartjuk az életkérdéseinket, aztán pedig megkeressük az útmutatást, akár az álmok, akár az intuitív gondolatok által, vagy pedig annak alapján, hogy érzékelésünk számára mi ragyog ki a környezetből.
Összegyűjtjük az energiát, a helyzetünkre, a kérdéseinkre összpontosítunk és intuitív módon megkapjuk az útmutatást, a támpontot arra nézve, hogy hova menjünk, vagy mit tegyünk. Ezután pedig a véletlenek segítenek a jelzett irányba. Ezt a módot kell követnünk.
És valahányszor ezek a véletlenek valami újdonsághoz vezetnek, gyarapodunk. Teljesebb személyiséggé válunk, magasabb rezgésállapotban létezünk tovább.

Meg kell tanulnunk, hogy a titokzatos módon hozzánk érkező válaszok valójában mindig más emberektől jönnek. Ha mindent átgondolunk, be fogjuk látni: a válaszok kivétel nélkül olyan emberektől származnak, akikkel a véletlen hozott össze bennünket.
A sors mindig a kellő időben sodor a megfelelő emberek közelébe. De azok közül akikkel találkozunk, nincs mindegyiknek elég energiája, vagy tudása ahhoz, hogy átadja az üzenetet, amelyet számunkra hordoz.
Segíteni kell nekik azáltal, hogy energiát küldünk, adunk át nekik. Amikor az energia átáramlik beléjük, ez segít felismerni saját igazságukat is, tehát ezzel rajtuk is segítünk. Ők aztán ennek az energiának a segítségével átadják az üzenetet nekünk.

A Nyolcadik Felismerés tárgya, hogy az emberek miként viselkednek majd egymással, ha mindennek tudatában lesznek és ezeket a dolgokat tudatosan művelik majd.

Az evolúció folyamatában csak akkor leszünk benne, ha kérdéseinket állandóan szem előtt tartjuk. Még az egyáltalán nem tudatosodott emberek is képesek belebotlani a helyes válaszba, visszamenőleg helyesen értékelni a véletleneket. A Hetedik Felismerés akkor érvényesül, ha az ember abban a pillanatban érti meg a választ, amikor az felmerül. Ez emeli magasabb (energia) szintre a mindennapi életet.

Abból kell kiindulnunk, hogy minden eseménynek jelentősége van, és valami módon minden a kérdéseinkre vonatkozik. Ez különösen azokra a dolgokra igaz, amelyeket rossznak minősítünk. A Hetedik Felismerés kijelenti, hogy minden eseményben, legyen az bármennyire negatív, meg kell látnunk a pozitívumot.

Ezután a Nyolcadik Felismerés következik. Az Interperszonális Etikáról szól: arról, hogyan bánjunk a többi emberrel, hogy még több üzenet jusson el mindenyhez.
A Nyolcadik Felismerés tartalmaz egy figyelmeztetést: óva int attól,  hogy megtorpanjon a fejlődésünk... Ez akkor következhet be, ha az ember elvakultan kötődik egy másik emberhez.



Nyolcadik Felismerés: Az interperszonális etika
Az emberekhez való viszonyulás kérdése


Az emberek végül megtanulják, hogyan bánjanak egymással. A Nyolcadik Felismerés beszél arról is, hogy mi módon adhatunk át energiát másoknak, és arról, hogyan kerülhető el a másik emberhez való túlzott kötődés.

A Nyolcadik Felismerés fő gondolata az, hogy miként használjuk az energiát az emberekkel való kapcsolatokban általában, de az elején kezdi, a gyermeke el való kapcsolatnál.

Tehát hogyan kell bánnunk a gyermekekkel?
Annak kell tekintenünk őket, amik: az evolúció kiindulópontjának, ahonnan előre vezet az út. De ahhoz, hogy megtanulhassanak fejlődni, állandóan, feltétlenül szükségük van az energiánkra. Nem tehetünk rosszabbat velük, mint ha állandó fegyelmezéssel elvonjuk az energiájukat. Így keletkeznek a hatalmi drámák
De ezeknek a tanult manipulációs viselkedésformáknak a kialakulása elkerülhető, ha a felnőttek minden körülménytől függetlenül megadják a gyereknek mindazt energiát, amire szüksége van.
Ezért kell például bevonni a gyermeket a beszélgetésbe különösen akkor, ha róla van szó. És sohasem szabad több gyermekért felelősséget vállam, mint amennyire az ember figyelmet tud fordítani. A Kézirat a gyermekek számát nagy nyomatékkal említi.
De miért olyan fontos a gyermekek száma?
Mert a felnőtt egyszerre csak egy gyermekre tudja összpontosítani a figyelmét. Ha a felnőttek számához képest túl sok a gyermek, akkor a felnőttek túlterheltté válnak, és nem tudnak elegendő energiát átadni. A gyermekek pedig versengeni fognak a felnőtt idejéért.

A Kézirat hangsúlyozza, hogy ez a kérdés sokkal fontosabb, mint azt az emberek gondolnák.
A felnőttek hajlamosak piedesztálra emelni a nagy család, az együtt nevelkedő sok gyermek modelljét. Csakhogy a gyermekeknek a világot a felnőttektől kell megtanulniuk, nem a többi gyermektől. Túl sok kultúrában szerveződne bandákba a gyermekek.
Az embereknek lassan meg kell érteniük: csak úgy szabad gyermeket a világra hozniuk, hogy minden gyermekre jut legalább egy felnőtt, aki a teljes figyelmet, minden idejét a gyermekre képes fordítani. A legtöbb esetben viszont mindkét szülőnek dolgoznia kell a megélhetésért.

Ez vajon megvonja tőlük a jogot, hogy gyermekük legyen?
Az emberek lassan majd megtanulják kitágítani a család kereteit a vérrokonság határain túlra is. Így mindig lesz valaki, aki képes teljes figyelemmel fordulni a gyermek felé. Nem fontos, hogy minden energia a szülőktől származzék. Sőt voltaképpen jobb is, ha nem minden energia származik ugyanabból a forrásból. De gondoskodjék bárki is a gyermekről, teljes figyelmét neki kell szentelnie, és mindig és minden helyzetben megmondani neki az igazat, azon a nyelven, amelyet megért. Amikor a gyermek felteszi a szokásos kérdéseket, amelyeket minden kisgyermek megkérdez, azt mindig nagyon komolyan kell venni. Ellen kell állni a kísértésnek, hogy válasz helyett azokkal a mesékkel traktáljuk, amelyek nyilvánvalóan a felnőttek szórakoztatását szolgálják.

Mint például a "gólya hozza" mese, bár ezek a kulturális hagyományok még nem is annyira rosszak. A gyerekek ezeket még tudják kezelni, hiszen az efféle legendák évszázadok óta változatlanok. Rosszabbak ennél a rögtönzött torzítások, amelyeket a felnőttek a saját mulatságukra eszelnek ki, vagy azért, mert úgy gondolják, az igazságot a gyermek nem volna képes megérteni.
De ez nem így van: az igazságot mindig meg lehet a gyermek felfogóképességéhez igazítva fogalmazni. Legfeljebb egy kis fejtörésbe kerül.
Tehát mindig meg kell találnunk a módját, hogyan mondhatunk igazat a gyereknek. Ne gondoljuk, hogy ettől a gyermek` túl hamar felnő és így elvész a gyerekkor öröme.
Bármikor; bármit eljátszhatunk a gyermekkel, bukfencezhetünk, hempereghetünk és eljátszhatjuk az összes gyerekkori fantáziajátékot. Csak éppen úgy, hogy a gyerek tudja mikor fantáziálunk.
Mindig. legyen a. gyermek mellett egy felnőtt, hogy válaszoljon a kérdéseire, é ha megkapja ezt az őszinte figyelmet, sohasem lesz szüksége arra, hogy megjátssza a magát, "majomkodjon Mindig rendelkezésre kell állnia a kellő mennyiségű energiának, ez biztonságérzetet ad neki: azt a hitet, hogy az energia mindig is hozzáférhető lesz számára: Így, majd: könnyű lesz az átmenet, amikor a felnőttek energiája helye az univerzum energiáját kell majd használnia – erről beszéljünk is vele.

A Nyolcadik Felismerés azt mondja a túlzott kötődésről: ha valaki tisztázta önmagát, és megtanult bekapcsolódni az evolúció folyamatába, még mindig megtorpanhat váratlanul; ha túlzottan kötődik egy másik személyhez. Ez a kötődés magyarázza meg, miért támad hatalmi harc a szerelmi kapcsolatokban.
Mindig azon törtük a fejünket, mitől múlik el a kezdeti lebegés, a szerelmi eufória, mitől fordul át konfliktusba és a Kéziratból végre megtudhatjuk. Ez a kapcsolat résztvevői közötti energiafolyamatok eredménye.

Amikor először felüti fejét a szerelem, a két ember tudattalanul árasztja egymás felé az energiát és mindkettő könnyűnek, emelkedettnek érzi magát. Ez az a hihetetlenül feldobott érzés, amit szerelemnek nevezünk. Sajnos az ember ezt az érzést ettől kezdve a partnerétől várja el, ezért elvágja saját magát az univerzális energiaforrástól. A szerelmesek egyre inkább egymás energiájától függnek – csakhogy az fogyatkozni kezd, egyre kevesebbet tudnak adni belőle egymásnak, és végül mindketten visszazökkennek a hatalmi drámájukba, hogy manipulálják egymást és a másik energiáját maguk felé irányítsák. Ezen a ponton a kapcsolat a közönséges hatalmi harc szintjére silányul.

Pszichológiailag az ilyen kötődést a következők szerint lehet leírni, a könny~Ibb megértés kedvéért!
 A probléma még gyerekkorban kezdődik, otthon, a családban. Az ottani "energiaharcok" miatt egyikünk sem volt képes végigvinni egy fontos pszichológiai folyamatot. Nem voltunk képesek integrálni önmagunk ellenkező nemű oldalát. A nők nem voltak képesek integrálni a férfi oldalukat, a férfiak nem voltak képesek integrálni a női oldalukat. Azért tud az ember túlzottan kötődni az ellenkező nem valamelyik tagjához, mert még szüksége van az ellenkező nemű energiára.
A misztikus energia – amelynek belső forrásából meríthetünk – lényegében kétnemű: férfi és női egyszerre. Végül meg tudunk nyílni mindkettő számára, de az evolúciónk kezdetén vigyáznunk kell. Idő kell ahhoz, hogy az integráció folyamata végbemenjen.
Ha a kelleténél hamarabb hozzákötődünk a férfi vagy női energia emberi forrásához, elzárjuk magunkat az univerzális energiaforrástól.

Hogyan kellene működnie ennek az integrációnak egy ideális családban?
A gyerekeknek minden családban először az őt körülvevő felnőttektől kell e energiát kapnia. Az azonos szülőktől származó energia integrálása, a vele való azonosulás viszonylag könnyű; a másik szülőtől származó energia befogadása a nemek közötti különbségek miatt már nehezebb.

Vegyünk például egy leánygyermeket. A kislány, amikor először megpróbálj önmaga férfi oldalát integrálni, csak annyit tud, hogy nagyon vonzódik az apjához. szeretné, ha az apja állandóan a közelében lenne. A Kézirat elmagyarázza, hogy a kislány valójában férfi energiára vágyik – ez a fajta energia kiegészíti az ő nőies oldalát. A férfi energiától érzi magát teljesnek, ez kelt benne eufóriát. De tévesen arra a következtetésre jut, hogy ehhez csak úgy jut hozzá, ha szexuálisan birtokolja apját, ha állandóan a közelében van.

Mivel ösztönösen érzi, hogy ez az energia az ő sajátja kellene hogy legyen, és képesnek kellene, lennie szabadon rendelkezni vele, az apjával próbál meg úgy rendelkezni, mintha önmaga része volna. Mágikus, tökéletes figurának tekinti, aki az ő minden szeszélyét ki tudja elégíteni. Azokban a családokban, amelyek nem érik el a tökéletesség szintjét, ez hatalmi konfliktust eredményez a kislány és az apuka között. Létrejönnek a hatalmi drámák: a kislány megtanul pózolni, mórikálni, hogy manipulálja az apját, és megkapja tőle az energiát, amire szüksége van.

A tökéletes családban azonban az apa nem vetélytárs. Mindvégig megőrzi az őszinteséget, és elegendő energiával rendelkezik ahhoz, hogy feltétel nélkül ellássa vele a gyermeket, bár minden kívánságát nem képes teljesíteni.
Ideális példánkban fontos azt is tudni, hogy az apa mindig nyílt és közlékeny. A kislány úgy képzeli, hogy apja tökéletes és mágikus személy, de ha az apa őszintén feltárja, hogy kicsoda és mit miért tesz, így a gyermek integrálhaja apja sajátos stílusát, képességeit, és túlléphet az "irreális apa képen".
Végül olyannak fogja látni az apját, amilyen: emberi lénynek, akinek megvannak a maga eredményei és hibái. Ha egyszer az igazi versengés véget ér, a gyermek könnyen átválthat: az ellenkező nemű energiát többé nem apjától kapja, hanem a világmindenségben szabadon áramló energia részeként.

A legtöbb szülővel mostanáig az volt a baj, hogy a saját gyermekeikkel versengtek az energiáért, és ez mindannyiukon nyomot hagyott. E versengés miatt egyiküknek sem sikerült rendeznie saját ellenkező nemű oldalát magában.

Mindannyian megrekedtünk azon a fejlődési fokon, amikor az ellenkező nemű energiát önmagunkon kívül keressük, egy másik férfiban vagy nőben, akit ideálisnak, vagy mágikusnak tételezünk fel és akit szexuálisan birtokolhatunk. Ez a problémánk lényege.

A tudatos evolúció szempontjából válságos helyzetbe kerültünk. A Nyolcadik Felismerés szerint a fejlődésünk kezdetén automatikusan kezdtük elfogadni az ellenkező nemű energiát. Ez is természetesen árad be a világmindenségből, de vigyáznunk kell, mert ha felbukkan egy olyan ember, aki közvetlen formában kínálja ezt az energiát, akkor előfordulhat, hogy elvágjuk magunkat az univerzális forrástól... és így visszafejlődünk.

Amíg meg nem tanuljuk, hogyan kerülhetjük el ezt a helyzetet, olyanok vagyunk, mint egy–egy félkör. Mint a C betű. Nagyon vágyunk az ellenkező nemre, a kör másik felére, hogy lépjen be az életünkbe, és egészítse ki a félkörünket; hadd érezzük a világmindenséggel való összekapcsolódást, a teljesség érzéséhez hasonló eufóriát, az energiát.

A valóságban pedig csak annyi történik, hogy egy másik emberrel kapcsolódunk össze, aki ugyanúgy önmagán kívül keresi másik felét. Ez a kölcsönös függőség klasszikus formája, és tele van beépített problémákkal, amelyek nagyon hamar felütik a fejüket.
Ezzel a kiegészült körrel, az 0 betűvel az a baj, hogy két ember kell egy teljes személyiség létrehozásához; az egyik a férfi, a másik a női energiát hozza a kapcsolatba.
Egyetlen teljes személynek tehát két feje, következésképpen két énje van. És mindketten irányítani akarják ezt a maguk alkotta teljes személyt; uralkodni akarnak a másik fölött, éppúgy, mint gyermekkorukban: mintha a azonos volna velük

A teljesség ilyesfajta illúziója mindig hatalmi harcba torkollik. A végén már mindkettő a másik teljes leigázására, devalválására törekszik, hogy a "teljes" személyt a neki tetsző irányba vezesse. De ez természetesen nem működik, legalábbis már nem.

A múltban az egyik fél talán gyakrabban volt hajlandó alávetni magát a másiknak, általában a nő, ritkábban a férfi. De ma már kezdünk felébredni. Másnál alább lenni már senki nem akar. Azért még előfordul romantika is, de előbb saját erőnkből kell teljessé tennünk a kört.

Stabilizálnunk kell a mindenséggel való kapcsolatunkat. Ez időbe telik, de utána többé nem leszünk kiszolgáltatva a problémának és kapcsolataink magasabb rendűek lesznek – ahogy a Kézirat mondja.
Ha ezután szerelmi kapcsolatba lépünk egy másik emberrel, a két személyből egy szuperszemély lesz.. de ez nem térít le többé bennünket saját egyéni evolúciónk útjáról.

Hogyan kerülhetnénk el azokat az összeütközéseket, amelyekben egyikünk le akarja téríteni a másikat az útjáról?

Úgy, hogy egy darabig ellen kell állnunk a "szerelem első látásra" érzésnek és meg kell tanulnunk plátói kapcsolatban maradni az ellenkező nemmel. De nem szabad megfeledkeznünk a folyamatról.
Csak azokkal létesíthetünk ilyen jellegű kapcsolatot, akik tökéletesen felfedik önmagukat, akik elmondják, hogyan és miért teszik azt, amit tesznek – ugyanúgy, ahogy ezt a tökéletes gyermekkorban az ellenkező nemű szülő tenné.
Ha az ember megérti, milyenek is valójában belülről a másik nemhez tartozó barátai, akkor szakíthat saját, a másik nemet illető fantáziakivetítéseivel.

Így válunk újra szabaddá, hogy összekapcsolódhassunk a világmindenséggel. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez nem könnyű, különösen akkor nem, ha meg kell szakítanunk emiatt egy fennálló, kölcsönös függőségen alapuló kapcsolatot. Ez igazi energiaveszteséggel jár. Nagyon fájdalmas művelet. De meg kell történnie.
A kölcsönös függőség nem valami új keletű kór, amelyben egyik–másik ember szenved. Valamennyien kölcsönös függőségben élünk és valamennyien mostanában kezdünk kinőni belőle.
A cél az, hogy a kölcsönös függőségen alapuló kapcsolatok kezdetén tapasztalható emelkedett közérzetet, az eufóriát olyankor tapasztalja meg az ember, amikor egyedül van.
A partnert az embernek önmagán belül kell hordoznia. Ezután az ember előreléphet az evolúcióban és megtalálhatja azt a romantikus kapcsolatot, amely valóban illik hozzá.

Tehát az a problémánk, hogy valaki vagy valami máson keresztül akarunk összekapcsolódni a mindenséggel. Ezt helyre lehet hozni, ha feltölti magát az ember energiával és ismét arra koncentrál, hogy miért is van itt tulajdonképpen.

A másokhoz való viszonyulásunk szabja meg evolúciónk ütemét: azt, hogy hamar kapjuk meg a válaszokat életünk kérdéseire. Ez úgy működik, hogy emberek hordozzák a válaszokat a számunkra, akikkel találkozunk. Tehát nyitottsággal kell fogadnunk az embereket ahhoz, hogy megkaphassuk tőlük a nekünk szánt információkat. Az üzenethozóknak is nyitottnak kell lenniük, ahhoz, hogy az üzenet eljuthasson a címzetthez. Ha ez az üzenetközvetítés jól működik, akkor az üzenet kapása közben is energiával töltődünk fel.
Feladatunk, ezt tudatosítanunk magunkban.
Mialatt támogatjuk és segítjük egymást az üzenetek áramlásában, közben megkereshetjük azt az igazságot, üzenetet, amelyet a partner hozott a számunkra.

Oldal: Próféciák 2
Lépj ki a hétköznapokból! - © 2008 - 2025 - bolcseletek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat